1999 óta minden évben megrendezik a Markusovszky kórházban a Pető Ernő Emlékünnepséget, ahol elismeréseket is átadnak. A 2025-ös ünnepséget nemrég rendezték meg, ahol Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke, Telek Miklós, a Vas Vármegyei Kormányhivatal igazgatója, László Győző alpolgármester és Szuhai Viktor tanácsnok is megjelent.
A hagyományoknak megfelelően megkoszorúzták az Annunciáta szerzetes ápolónővérek emléktábláját, majd a kórház emlékparkjában lévő Pető Ernő szobrot. A két helyszínen Altmajer Beáta ápolási igazgató és Farkas Attila, a Mellkassebészeti Osztály osztályvezető főorvosa mondott beszédet.
Az ünnepség a Romhányi teremben folytatódott Márkus Béla, a Tudományos Bizottság elnöke köszöntőjével, majd Kecskés László főorvos „Fél évszázadom a mellkassebészetben” címmel tartott előadást.
Az emlékünnepségen elismeréseket is átadtak
A Dr. Pető Ernő Emlékérmet Kecskés László főorvos vehette át dr. Lippai Norbert főigazgatótól.
Dr. Kecskés László 1972-ben szerzett orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. 1977-ben sebészetből, majd 1980-ban mellkassebészetből szakvizsgázott. 1985. március 1. napjától 2025. szeptember 30-ig a Markusovszky Kórház Mellkassebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa volt, majd 2025. október 1-től főorvos munkakörben folytatja tevékenységét.
A Mellkassebészeti Osztály tevékenységi köre Dr. Kecskés László vezetése alatt jelentősen bővült. Fokozatosan kiszélesedett a műtéti spektrum, a nagy és kiterjesztett mellkassebészeti műtétek száma jelentősen nőtt. A tüdőrák komplex kezelésében (chemo-radio-operatív terápia) a Markusovszky Kórház Mellkassebészeti Osztálya országosan élen jár. Dr. Kecskés László 2005 óta országos mellkassebész szakfelügyelő főorvos.
Munkáját mindenkor nagy hivatástudattal, kiemelkedő szakértelemmel és lelkiismeretesen látta el vezetői, munkatársai, a város, a megye és a régió lakosságának messzemenő elismerése mellett. Személye közszeretetnek, köztiszteletnek örvend.
Barti Péterné, a Neurológia Osztály osztályvezető ápolója Szakdolgozói Életműdíj kitüntetésben részesült, amit dr. Lippai Norbert főigazgató és Altmajer Beáta ápolási igazgató közösen adtak át a kitüntetettnek.
Az emlékünnepség zárásaként a 70, 75, 80 és 85 éves születésnapi jubileumi emlékérmeket adtak át.