Elismerést is kapott Szájer

A Viszkis az ereszen menekülést díjazta.

Szinte mindenki tudja már az országban, hogy Szájer József volt fideszes európai parlamenti képviselő szexbulin vett részt, és a politikus az ereszcsatornán át próbált meg megszökni onnan. Most a Blikk az ereszes szökés egyik hazai szakértőjét, a Viszkis Rablóként elhíresült Ambrus Attilát kérdezte a menekülés ezen formájáról.

„Szerintem csőlátás lépett fel a képviselő úrnál, ezzel magyarázható ez a bravúros menekülési kísérlet, amiért egyébként minden tiszteletem az övé. Főként ebben a korban, ilyen kondival!” - dicsérte a 90-es évek legismertebb rablója Szájert, miután elmondta, az ilyen helyzetekben ez a fajta csőlátás lép fel a menekülő embereknél. Bár azt is hozzátette, ha igazán jó kondiban lett volna, valószínűleg nem okozott volna gondot neki elfutni a rendőrök elől sem.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek