Ittas vezetés miatt a bíróság egy évre eltiltotta a vezetéstől Kabai Lászlót, az Irigy Hónaljmirigy tagját - írja a Bors. A humoristának háromszázezer forint pénzbírságot is fizetnie kell, különben 300 napra lecsukhatják.
Kabai Lászlót még két hónapja állították meg a rendőrök. Kiderült, hogy ittasan vezetett, a bíróság két hónap alatt el is ítélte. Két korsó sör a bűnöm, ami jóval a vezetés előtt csúszott le.
Fellépésünk volt szombaton, akkor volt az a tikkasztó forróság. A hakni előtt és után is megittam egy sört. Körülbelül hat órával később ültem autóba. Komolyan mondom, nem gondoltam, hogy maradt alkohol a szervezetemben. Már csak a meleg miatt sem
- mondta Kabai a borsnak.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!