A nap végére íme ez az olvasónk által küldött fotó. István 1976-ban született Szombathelyen, s mint írta, a november 7. (avagy a nagy októberi szocialista forradalom) ünneplése még kötelező volt. Egyébként pedig:
"Semmi hátsó politikai szándék nincs a dologban. Nosztalgia és ennyi."
A NOSZF ( fiatalok kedvéért: Nagy Októberi Szocialista Forradalom )évfordulójának napján Állami ünnep volt Magyarországon, talán munlaszüneti nap, iskolai ünnepéllyekkel.Idézzük a Wikipédiát:
Az 1917-es októberi orosz forradalom (hivatalos kommunista elnevezéssel nagy októberi szocialista forradalom, rövidítve: NOSZF) vagy bolsevik forradalom 1917. november 7-én (az Oroszországban akkor használt julián naptár szerint október 25-én) Oroszország akkori fővárosában, Petrográdban (ma Szentpétervár) lezajlott forradalmi eseménysor. A forradalom, melyet a Vlagyimir Lenin irányította bolsevik párt vezetett, az 1917-es oroszországi forradalmak egyik fontos eseménye volt, valamint az oroszországi polgárháborút kirobbantó esemény is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!