Elkapták az idiótát, aki a zalai rendőrséget fenyegette bombával

Több száz rendőrnek kellett elhagyni szeretett munkahelyét.

Néhány órán belül elfogták a zalai rendőrök azt a férfit, aki hétfő délelőtt azzal hívta fel telefonon a rendőrséget, hogy a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) és a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság épületébe is bombát helyezett el - közölte az MTI érdeklődésére a ZMRFK szóvivője.

Sznopek Veronika elmondta: 11 óra előtt érkezett a hívás, ami miatt a ZMRFK nyolcemeletes épületét és a zalaegerszegi kapitányság épületét is teljesen ki kellett üríteni. Több száz rendőrnek és alkalmazottnak kellett órákra elhagynia a munkahelyét, ahová mindaddig nem térhettek vissza, amíg a bombakeresés be nem fejeződött.

A rendőrök néhány órán belül azonosították, majd elfogták azt a 42 éves baki férfit, aki a bombákkal fenyegetőzött. Beismerő vallomást tett, és bűnügyi őrizetbe vették - tette hozzá a szóvivő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló