Elkapták a legkeményebb mexikói drogbárót, aki egy szuperbiztonságos börtönből szökött meg nyáron

El Chapo elfogását a Twitteren jelentette be a kábítószerháborúk által zaklatott ország elnöke.
Itt még 2014-ben fogták el
Ronaldo Schmidt

Joaquín "El Chapo" Guzmánt az Amerikai Egyesült Államok egy ízben a világ legnagyhatalmúbb drogkereskedőjének nevezte, a Kábítószer-ellenes Hivatal pedig egyenesen azt állította róla, hogy messzebbre nyúlt a keze még a legendás Pablo Escobarnál is. Mindez elég sokat elárul mostani elfogásának jelentőségéről. Az elfogást Peña Nieto elnök jelentette be a Twitteren, így:

Állítólag péntek reggel, vad tűzharcot követően sikerült kézre keríteni a világ cucctermésének egyik fő mozgatóját a tengerparti Sinaloa szövetségi államban, amiről bűnszervezetét, a Sinaola Kartellt is elnevezte.

2015 júliusában megalázta az igazságszolgáltatást

Az elfogás jelentőségét már firtattuk. Az viszont a korábbi szökésének jelentőségéről árul el sokat, hogy amikor megtörtént 2015 júliusában, Peña Nieto elnök egy franciaországi látogatást szakított meg csak azért, hogy hazatérjen. Nem véletlenül.

El Chapo olajra lépése megszégyenítő pofon volt az egyébként is megtépázott renoméjú mexikói igazságszolgáltatásnak: egyrészt egyszer, 2001-ben már sikerült megszöknie. Másrészt, mint kiderült, ezúttal az egyik legszigorúbban őrzött börtön legszigorúbban őrzött szárnyában, cellájának zuhanyzójában - amit már pont nem látott a cellában felszerelt kamera - mászott le egy másfél kilométer hosszú alagútba, ami el volt látva szellőzéssel, világítással, plusz egy sínnel, rajta egy átalakított motorral, amivel talán az építőanyagokat szállították a szöktetéshez, talán maga El Chapo használt a meneküléshez.

A friss elfogás során a hírek szerint ötöt öltek meg El Chapo csapatából, és egy sérült meg a mexikói hatóság emberei közül, de nem életveszélyesen. Úgy tudni, egy helyi lakos névtelen bejelentése nyomán csaptak le a kartellvezérre, miután az illető gyanúsan sok fegyverest fedezett fel a szomszédos házban, és emiatt kicsit aggódni kezdett.

Végül egy remek felvétel a mexikói hadsereg jóvoltából, amit a házban felfedezett fegyverarzenálról készítettek:

Mexikói hadsereg
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló