Elkészült a másfél kilométeres zalai "álautópálya"

A járműipari tesztpálya részeként. Viszont az igazi sztráda (M76) sem lesz messze.

Elkészült és már használatba is vették az autógyártók a zalaegerszegi járműipari tesztpálya autópálya-szakaszát - jelentette be a helyszínen az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László úgy fogalmazott: ez Zalaegerszeg "első" autópályája, bár a leendő M76-os sztráda is a ZalaZone közelében fog majd elhaladni.

Jelezte, hogy a 45 milliárd forintból 269 hektáron épülő tesztpálya bővítéseként már tervezik a szomszédban létesülő harcjárműgyárat is kiszolgáló off-road pályát. Ez a további 200 hektáros területen épülő, lánctalpas és gumikerekes járműveket is kiszolgáló tesztkörnyezet mintegy 20 milliárd forintból valósul meg.

A miniszter hozzátette: a járműipari tesztpálya folyamatosan egészül ki a bérlők igényei szerint, az autópálya-szakaszt is ezért építették, illetve az off-road pálya is azért készül, bár az eredeti tervekben ezek még nem szerepeltek.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a tesztpálya építéséért is felelős miniszteri biztos az új pályaelem átadása kapcsán elmondta: az 1,5 kilométeres, kétszer kétsávos sztráda mindenben megfelel egy valódi autópályának. Több fel- és lehajtója van, felüljáró ível át felette, a sávokat elválasztó elemek között pedig betonfal és korlát egyaránt helyet kapott.

A 130 kilométeres - vagy akár nagyobb - sebességgel használható sztrádaszakasszal, valamint a már korábban megépült pályaelemekkel együtt a tesztpálya készültségi foka meghaladja a 90 százalékot. Az eredeti terveknek megfelelően az év végéig befejeződik az építése - mondta el Vigh László.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet