Elkezdik visszaengedni a betegeket a kórházakba

A mentők péntektől a koronavírusos betegek ellátására kijelölt csaknem száz intézmény helyett kettőbe vihetik a kezelésre szorulókat.

Úgy tűnik, hogy a kormányzat az egészségügy újranyitásának részeként elkezdi visszaengedni a betegeket a kórházakba is. Az országos tisztifőorvos minapi utasítása szerint a mentők péntektől a koronavírusos betegek ellátására kijelölt csaknem száz intézmény helyett kettőbe, az egykori hivatalos járványkórházba, a Szent Lászlóba, illetve az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe vihetik a kezelésre szoruló covidos betegeket. Ha ez a két intézmény megtelne, csak meghatározott sorrendben lehet újabb kórházakat bevonni a vírusfertőzöttek ellátásába.

Ezzel a tisztfőorvos a másodvonalba sorolta a miskolci megyei, a kiskunhalasi, a szekszárdi és az ajkai kórházakat. További 35, főként megyei és néhány nagyobb fővárosi intézmény pedig csak akkor láthat el ilyen beteget, ha ezek megteltek. Szombaton alig több mint 3200 fertőzött volt, közülük körülbelül ezret ápoltak kórházban, azaz nyilvánvaló, hogy ennyi betegnek nincs szüksége a számukra kiürített 36 ezer üres kórházi ágyra. A kórházak tömeges felszabadításának a következő lépcsője valószínűleg a tervezhető ellátások fokozatos újraindítása lesz. Már most van olyan intézmény, ahol ha nem is túl nagy gőzzel, de elkezdték az elmaradt beavatkozások pótlását. - írja a nepszava.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek