Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Elküldték a biztonsági őrt, aki ellen összefogtak a szombathelyiek

Míg nem zárul le az ellene folytatott vizsgálat, nem dolgozhat a 11-es Huszár úti üzletben.

Szerdán számoltunk be „Megjött a cigány, meg a sánta haverja” – összefogtak a szombathelyiek egy bolti vagyonőr ellen 2020. December 02. 07:17 arról a szombathelyi Facebook-csoportról, amit a 11-es Huszár úti Spar-üzlet egyik vagyonőrének kirúgásáért hoztak létre. A csoportban sokan azzal vádolták a vagyonőrt, hogy sértően szól a vásárlókhoz, vádaskodik és agresszíven lép fel akkor is, amikor erre semmi oka.

„A fiamnak születési rendellenesség miatt rövidebb az egyik lába. Nemrég, amikor együtt mentünk vásárolni, a vagyonőr már a bejáratnál hangosan odaszólt nekünk, hogy megjött a cigány, meg a sánta haverja” - számolt be az egyik vásárló lapunknak.

Kedden a Spar kommunikációs vezetője annyit mondott a Facebook-csoport láttán, hogy komoly ügynek tűnik, mindenképp szükségük lesz pár napra, hogy megküldjék hivatalos nyilatkozatukat.

Csütörtökön aztán megérkezett a hivatalos válasz, miszerint a vagyonőr ügyét a megbízott vagyonvédelmi szolgáltató fogja kivizsgálni. A vizsgálat lezárultáig a vagyonőrt eltávolították a 11-es Huszár úti Sparból.

Az üggyel kapcsolatban a héten megkeresett minket a vagyonőr korábbi munkáltatója is, aki felháborítónak tartja, hogy gyűlölködő, és többségében alaptalan Facebook-kommentek nyomán el lehet távolítani valakit az állásából.

Az ügy még nem zárult le, mi pedig folyamatosan nyomon fogjuk követni az eseményeket.

(Címlapképünk csupán illusztráció)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

„Megjött a cigány, meg a sánta haverja” – összefogtak a szombathelyiek egy bolti vagyonőr ellen

A megmozdulásnak Facebook-oldala is van, ahol három nap alatt 43 komment jött össze, melyek mind konkrét incidensekről számolnak be.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra