Közös videóban kérik az ellenzéki pártok vezetői, hogy mindenki oltassa be magát

Így válaszolnak a Fidesz ellenük indított "oltásellenes baloldal"-kampányára.

"Az ellenzéki pártszövetség azt kéri, mindenki kaphassa meg az oltást. Az állampolgároktól pedig azt kéri: jelentkezzenek a védőoltásért, regisztráljanak" - mondja a videó végén Gyurcsány Ferenc, a DK elnöka.

A felvételen megszólal Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke és Gyurcsány Ferenc.

A Fidesz pénteken jelentette be A Fidesz hivatalosan is beindítja a baloldalt oltásellenesnek kikiáltó kampányát 2021. April 03. 10:24 , hogy hivatalosan is beindítja kampányukat, "annak érdekében, hogy meggyőzze az embereket, ne higgyenek az oltásellenes baloldalnak". Az ellenzéki pártok erre válaszoltak közös videójukkal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet