Ezért is a járvány a bűnös.
Jövő őszre halasztja a kormány az eredetileg az idei évre tervezett népszámlálást a koronavírus-járvány miatt - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből.
A veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet módosítása értelmében az adatfelvételt 2022. október 1. és november 20. között tartják majd meg. Az összeírásból kimaradt személyek és lakásuk pótösszeírását 2022. november 28-ig kell befejezni.
Az adat-előkészítési, adatfeldolgozási folyamat 2023. november 28-ig tart majd. A 16. népszámlálást eredetileg 2021. május 1. és június 28. között került tartották volna. - írja az infostart.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!