Elő a futócipőkkel! Szeptember 28-án Nestlé PURINA Bükfürdő-Csepreg Félmaraton

Igazi ritkaságként kutyás futam is lesz, és minden induló befutóérmet kap, valamint belépőt a büki gyógyfürdőbe

Negyedik alkalommal rendezik meg szeptember 28-án a Bükfürdő-Csepreg félmaratont. A környék első számú őszi futóünnepén több száz résztvevőre számítanak a szervezők az előző évek tapasztalatai alapján. Már most több mint 120-an neveztek, pedig erre a helyszínen is lesz lehetőség.

Ahogyan az lenni szokott, a büki és csepregi önkormányzat, valamint a Bükfürdő Thermal&Spa támogatja a rendezvényt, de az idei évtől a büki Nestlé PURINA is, amely névadó szponzora lett az eseménynek. Ezúttal is a jótékonyság jegyében telik majd a nap, hiszen a nevezési díjakból befolyó összeget a csepregi és a büki óvoda alapítványai kapják.

Egy rajtpillanat a tavalyi versenyről
Bükfürdő Thermal&Spa

A klasszikus maraton futók mellett a rövidebb távok kedvelőinek is érdemes ezt a programot választani szombaton, sőt azokat az egyéni indulókat, baráti társaságokat és családokat is várják, akik talán életükben először kóstolnak bele egy ilyen esemény hangulatába. A helyi szállodák is partnerei a félmaratonnak: frissítőpontokat állítanak fel az útvonalon, csapatokat is indítanak. Idén már számítanak a négylábú családtagokra is, tehát lesz kutyás futam, ami igazi ritkaságnak számít.

A távok: félmaraton egyéni: 21 kilométer, félmaraton 3 fős váltóban: 3x7 kilométer, egyéni: 7 kilométer, egyéni: 1,8 km kilométer, gyerektáv: 1,8 kilométer. Az óvodások és az alsó tagozatos diákok a Termál téren futnak. Minden célba érkező versenyző befutóérmet kap. A gyermektávon indulók oklevelet is hazavihetnek, sőt kutyaéremmel is készülnek a szervezők.

Bükfürdő Thermal&Spa

A legkisebbek szoktak a legnagyobb élményekkel távozni. Ráadásul az idén az eddigi előrejelzések szerint jó idő lesz, bár a tavalyi eső sem szegte a kedvét a részvevőknek. Kézműves sarok, ugrálóvár, kutyaszépségverseny szerepel a programban, és egész nap DJ gondoskodik a jó hangulatról.

Egy boldog első helyezett
Bükfürdő Thermal&Spa

A gyermekek számára nincs nevezési díj, a felnőtteknek értékes rajtcsomag jár és hasonlóan gazdag a díjazás. A versenyt követően minden induló belépőjegyet kap a büki gyógyfürdőbe. Egy élményekkel teli napot tölthetnek el a családok, baráti társaságok Bük és Csepreg vonzásában. Nevezni előzetesen ide kattintva lehet, valamint korlátozott számban a helyszínen. A versenykiírás további részletei pedig itt érhetők el.

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!