Stabil többség, 59 százalék vélte úgy lapunk szavazásán, hogy jöhetnek az előrehozott önkormányzati választások. 41 százalék szerint nem kell erre készülni.
A kérdést azért tettük fel, mert kiderült, hogy az újonnan megválasztott Tisza párti országgyűlési képviselőknek fenntartásaik vannak
Készülhetünk az előrehozott önkormányzati választásokra? May 15. 12:33 a fideszes önkormányzati vezetőkkel szemben. A NER-ben ugyanis a polgármesterek és az önkormányzati képviselő-testületek erősen függtek a térség fideszes országgyűlési képviselőjétől, rajta múltak a helyi fejlesztési pénzek.
Ebből a rendszerből most ugyan kiestek a fideszes országgyűlési képviselők, az újonnan megválasztott Tisza párti képviselők közül többen is arról számoltak be, hogy a körzetükben lévő települések polgármestereinek közel fele nem hajlandó felvenni velük a kapcsolatot.
Ezért is hozta fel egyre több vidéki képviselő az előrehozott önkormányzati választások gondolatát. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a megyei önkormányzatokban kivétel nélkül fideszes többség van. És igaz, hogy a megyei önkormányzatok rengeteg jogukat, feladatukat elveszítették, de az uniós TOP és a TOP plusz pályázatok jó része rajtuk keresztül fut. Így a Fidesznél maradt megyéknek továbbra is beleszólásuk van a kisebb helyi fejlesztésekbe.
Jogállami aggályok
Az előrehozott választások ellen azonban sokan felszólaltak. Például a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) felhívta a figyelmet arra, hogy ebben az esetben politikai érdekből idő előtt szüntetnék meg több ezer demokratikusan megválasztott önkormányzati képviselő és polgármester mandátumát. Leszögezték, hogy az önkormányzatok nem a központi hatalom helyi kirendeltségei, hanem önálló demokratikus legitimációval bíró intézmények.
Kijelentették azt is, hogy a demokratikus felhatalmazás nem azt jelenti, hogy mindent szabad, amit technikailag lehetséges megtenni.
A Tisza Párt és a kormány hivatalosan még nem nyilatkozott a kérdésről, még nagyon az elején vannak a kormányzásnak, és a legégetőbb ügyekkel kell foglalkozniuk. Kíváncsian várjuk, belemennek-e egy ilyen lépésbe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!