Előzésben lévő kamion elé kanyarodott egy autómentő Zala és Vas megye határán

Kisebb tanácstalanságot okozott, hogy melyik megyében történt a baleset. A tréler vezetője megsérült.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 86-os főúton, Zalaháshágy és Rimány közelében pénteken este.
Előzésben lévő kamion elé kanyarodott egy autómentő Zala és Vas vármegye határán
TM/Nyugat.hu
Körmend  irányába tartott egy horvát rendszámú autószállító tréler, aminek a vezetője balra akart kanyarodni, egy erdei útra. A sofőr figyelmetlenül kezdte meg a manővert és nem vette észre a vele egy irányba tartó és már előzésben lévő magyar rendszámú, papíriszapot szállító szerelvényt.
Előzésben lévő kamion elé kanyarodott egy autómentő Zala és Vas vármegye határán
TM/Nyugat.hu
- A tréler lassan haladt. Mivel semmi nem jött szembe, ezért kitettem az irányjelzőmet és megkezdtem az előzést. Ekkor váratlanul és irányjelző nélkül balra kanyarodott. Fékeztem, amennyire tudtam és balra húztam a kormányt, de a fülke jobb eleje ütközött a tréler fülkéjének az ajtajával. Az általam vezetett jármű irányíthatatlanul letért az útról, nekihajtott egy betonáteresznek és fás területen állt meg - mondta el kérdésünkre a magyar sofőr.
Előzésben lévő kamion elé kanyarodott egy autómentő Zala és Vas vármegye határán
TM/Nyugat.hu
- Amire ki tudtam mászni a fülkéből, addigra megállt egy szlovák kamionsofőr és egy másik, tőlem is kérdezték, hogy jól vagyok-e majd kiemelték a horvát sofőrt az autómentőből. Érthető módon nagyon ijedt és zavart volt, nagyon remélem, hogy nem lesz semmi komoly baja. A mentők a szombathelyi kórházba indultak el vele - tette hozzá a balesetet sértetlenül megúszó sofőr.
Előzésben lévő kamion elé kanyarodott egy autómentő Zala és Vas vármegye határán
TM/Nyugat.hu
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Zala, vagy Vas? Az eset érdekessége, hogy két vármegye határán történt, ráadásul egyszerre nem lehetett megállapítani, hogy melyik vármegyében. Ezért körmendi tűzoltók vonultak az esethez és körmendi (azaz vasi) baleseti helyszínelő.
Előzésben lévő kamion elé kanyarodott egy autómentő Zala és Vas vármegye határán
TM/Nyugat.hu
A Vas és a Zala feliratú táblák között pontosan 20 méter a távolság, az ütközés pedig pont ezen a szakaszon következett be. De a vármegyék között nincs meg az országhatároknál a szlengben a senki földjének nevezett terület. Ezen a helyszínen a táblák közötti távolságot az indokolta, hogy az erdei út miatt nem lehetett a Zala vármegye táblát a vármegyehatárra kitenni.
Előzésben lévő kamion elé kanyarodott egy autómentő Zala és Vas vármegye határán
TM/Nyugat.hu

Mint kiderült, a különböző színű aszfaltok határozzák meg a legpontosabban a határvonalat. A világosabb itt Zalához, míg a sötétebb Vashoz tartozik.

Előzésben lévő kamion elé kanyarodott egy autómentő Zala és Vas vármegye határán
TM/Nyugat.hu
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az ütközési pont pedig három méterrel a vármegyehatár előtt volt, a zalai oldalon. Ezért zalai baleseti helyszínelők érkeztek, bár mindkét roncs már Vasba sodródott.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló