Előzetesbe került egy időseket átverő férfi

Több százezer forintot csaltak ki idős emberektől a bajba került unoka meséjével. Az egyik csaló már előzetesben van.

Elrendelték annak a 61 éves férfinak az előzetes letartóztatását, akit a megalapozott gyanú szerint 2014. márciusában egy bűntársa megbízott azzal, hogy „dolgozzon” neki, és az átadott mobiltelefonon adott a részére további utasításokat.

Ezt követően a gyanúsított bűntársai közül egy nő, időskorú, a csalás felismerésére korlátozottan képes személyeket hívott fel vezetékes telefonon, majd közölte a sértettekkel, hogy ő az „unokájuk” és sürgősen pénzre van szüksége, ennek indokaként előadta, hogy balesetet szenvedett el, vagy üzleti veszteségei vannak, illetve közlekedési bírságot kell fizetnie, esetleg autómentőt kell hívnia.

Az ismeretlen bűntárs ezekkel a valótlan állításokkal megtévesztette a sértetteket, tőlük pénzt (több százezer forintot) kért, s közölte, hogy ő nem tud elmenni, de mindjárt odaér a sértetthez egy „ügyvéd”, aki átveszi a pénzt. A társai megtévesztő magatartásáról tudva a pénzt a 61 éves gyanúsított vette fel, magát ügyvédnek kiadva.

Egymilliót akartak kicsalni

A fenti megtévesztéses módszerrel 2014. áprilisában és májusában az ismeretlen elkövető Szombathelyen a kifejezetten idős, 70-90 éves sértettektől 5-600.000 forint összeget csalt ki, amelyet a 61 éves gyanúsított vett át, aki tudott a társa megtévesztő magatartásáról.

2014. májusában Szombathelyen egy 88 éves sértettől is megkíséreltek 1.000.000 Ft-ot kicsalni, de a bank csak akkor akarta kiadni a sértettnek a pénzt, ha az azt továbbvivő személy, azaz a 61 éves gyanúsított is jelen van, ez meghiúsult, mert a gyanúsított nem volt hajlandó bemenni a bankba, inkább elment a helyszínről. A gyanúsított a fenti csalásokkal megszerzett összeget minden esetben átadta a megbízóinak, akik abból 20-30.000 Ft-t fizettek neki a közreműködéséért.

A gyanúsított cselekményei nagyobb kárt okozó bűnszövetségben, üzletszerűen, a csalást a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettének a megállapítására alkalmasak, mely 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A járási ügyészség az eljárás meghiúsítása, és a szökés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet