Sárvár irányába tartott egy Chevrolet személyautó szombaton este, amikor két termetes vaddisznó és hat vadmalac szaladt át az úton. A jármű vezetőjétől megtudtuk, hogy esett az eső és a vadveszély miatt amúgy is óvatosan közlekedett az erdei szakaszon, azonban váratlanul átszaladtak előtte a vadak. A férfi egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy jobbra az árokba kormányozza gépkocsit, de aztán inkább a malacok felé húzta a kormányt. A Chevrolet két vadmalaccal ütközött, amelyek az autó alá szorultak. Amikor a férfi letolatott róluk, akkor az egyikről kiderült, hogy még él, ez a malac lekúszott az úttestről, de csupán néhány méterre jutott. A sofőr értesítette a rendőrséget, akik hívták az illetékes vadásztársaságot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!