Első útján borult fel Daewooval a fiatal – kanyar fogott ki a sofőrön Kiszsidánynál

Egy balra ívelő kanyarban a Csepreg felé tartó Daewoo a jobb oldali padkára futott, majd meredeken áttért a szemközti sávba, lerobogott a kis töltésen és az oldalára borulva állt meg.

Az autóban egy család utazott, mindenki használta a biztonsági övét. A mentők végül egy férfit szállítottak kórházba, kivizsgálásra, de információnk szerint ő sem szenvedett súlyos sérülést.

Amikor a pályaelhagyás okára szerettünk volna magyarázatot kapni, akkor a fiatal sofőr nem sokat teketóriázott. Elmondta, hogy az ő hibájából, pontosabban rutintalanságából történt a baleset.

TM

Ez volt ugyanis az első útja lakott területen kívül, friss vezetői engedéllyel. A balesetet szenvedett vezető nem próbálta a csúszós útra, átszaladó vadra, szemből érkező fantomautóra fogni a boruláshoz vezető manővert.

TM

Édesanyjával és nevelőapjával indultak bevásárolni és ő kapta a feladatot, hogy vezessen el a közeli városba, hogy gyakoroljon. A balra ívelő kanyarban a sofőr úgy érezte, hogy az autó kerekei megcsúsznak, ezért a fékre lépett, ezzel egyidőben elvesztette uralmát a járműve felett, nem sokkal később már felborult és az oldalán állt az autó. A biztonsági öv mindenkit az ülésekben tartott.

TM

A sofőr megemlítette, hogy szinte azonnal megállt valaki a baleset helyszínén és sietett segíteni. Azt is hozzátette, hogy nem megfelelően választhatta meg a sebességét. Ugyan a megengedett sebesség alatt vezetett, de a kanyar kifogott rajta.

TM
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló