Mint már korábban megírtuk Az olimpiára készül a szentgotthárdi futó 2011. December 06. 18:52 , Koszár Zsolt fanatikus elszántsággal és szívóssággal dolgozott azon, hogy kvalifikáltassa magát a londoni olimpiára. A felkészülési időszak versenyein kitűnő eredményeket ért el, de tudta, hogy idén áprilisban lesz a vízválasztó, az a verseny, amelyen teljesítenie kell a szintidőt.
A sérülés mindent eldöntött
"Nagyon jól sikerült a felkészülésem, jó állapotban voltam, az összes versenyemet előtte az áprilisi milánói maratonra való felkészülés jegyében küzdöttem végig. Az ominózus verseny napján szakadó eső várt minket, és a pályán is több helyen állt a víz. A futás jól ment, mígnem 22-26 kilométer körül hirtelen kaptam egy görcsöt, ami a verseny feladására kényszerített. A verseny így elúszott. Azonban még utána is lett volna lehetőségem kvalifikáltatni magamat, de a valódi sérülés még csak ezután jelentkezett. Hazafelé jövet feldagadt a bokám, és lábra sem tudtam állni. Ennek következtében két hétre kiestem az edzésből, így az idő rövidsége miatt már nem tudnék felkészülni egy újabb maratonra. Edzőmmel úgy döntöttünk, inkább épüljek fel teljesen a sérülésből.”- nyilatkozta érdeklődésünkre a fiatal versenyző.
- Mennyire viselt meg, hogy elszállt a nagy álom? Hogyan tovább?
- Csalódott vagyok, de nem elkeseredett. Egy sportolónak minden lehetőségre fel kell készülnie, hiszen a sportban egyszer nyersz, egyszer veszítesz. Ahogy mondani szokták, az élet nem áll meg. Ez egy nagy lehetőség volt a számomra, de mivel még nagyon fiatal vagyok, úgy gondolom, négy év múlva is lesz esélyem. Az idén még rengeteg komoly verseny vár rám, például Mezei Európa- bajnokság Szentendrén, ahol szeretnék a válogatott tagja lenni. Továbbá országos bajnokságok is lesznek, s ezeken is szeretnék minél jobb eredményeket elérni. A következő négy évben azt tervezem, hogy rövidebb távokon is sokat versenyzek, mert ez a hosszabb távú eredményeimnek is nagyon jót tenne.
Koszár Zsolt azt is elmondta, hogy az általa létrehozott egyesület továbbra is működni fog, gőzerővel dolgoznak azért, hogy minél jobb körülmények között készülhessen a további megmérettetésekre. Sokan bíznak benne, ami erőt ad neki a nehéz helyzetekben. Egyben köszönetet mond klubjának, a Synergy Fitness Szentgotthárd SE-nek, munkahelyének, a III. Béla Szakképző Iskolának, valamint barátainak és a családjának, hogy mellette álltak, és minden lehetséges módon támogatták törekvését.