Eltemették Gyebrovszki Jánost

A szombathelyi MSZP-s politikus búcsúztatására több százan gyűltek össze, a ravatalnál Czeglédy Csaba búcsúztatta egykori barátját.

Csütörtök délben helyezték örök nyugalomra Gyebrovszki Jánost, városi képviselőt a Jáki úti temetőben. Az MSZP-s politikus búcsúztatására több százan gyűltek össze, a ravatalnál Czeglédy Csaba megható szavakkal búcsúzott barátjától. Gyebrovszki családjának kérésére - az elhunyt kívánságának megfelelően - a részvétnyilvánítók egy kék virágszálat helyeztek el a sírra. A temetésen ott voltak a város vezetői és a közgyűlés tagjai is.

Gyebrovszki János temetése
Gyebrovszki János temetése
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet