Eltilthatják a vezetéstől és felfüggesztett is várhat a sofőrre, aki részegen és bedrogozva okozott balesetet a 8-as főúton

A vétlen sofőr súlyosan, utasa pedig könnyebben sérült.

A Szombathelyi Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas vezetés bűntette és bódult vezetés vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki közepes fokban ittasan vezette a gépkocsit Körmend irányába a 8. számú főúton, amikor áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a szemből érkező járművel 2019 augusztusában.

A vádirat szerint a vádlott nemcsak alkoholt, hanem kábítószert, amfetamint is fogyasztott mielőtt a volánhoz ült.

A vétlen járművezető súlyos, míg utasa könnyű sérülést szenvedett a balesetben.

A Szombathelyi Járási Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek