Kedden délelőtt jelentette be egy tatabányai család a rendőrségen, hogy négyéves kisfiúk eltűnt. A rendőrök gyorsan kiérkeztek, nyolc rendőr és egy keresőkutya kezdte el keresni a kisfiút.
Húsz percnyi izgalom és riadalom után az édesanya közölte a rendőrökkel, hogy a kisfiú megvan, végig a lakásban volt, az ágy alá bújt és ott aludt.
Az édesapa emailben köszönte meg a rendőröknek a gyors reagálást:
Leírni nem igazán lehet, hogy milyen érzés keresni az eltűnt gyermekemet, de éppen ezért köszönöm szépen a segítséget, amit rögtön és nagy erőkkel nyújtott a rendőrség. Szerencsés vége lett a dolognak, de ennek ellenére nagyon köszönöm önöknek!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!