Gyorsan eltűnt a videó, arról, hogyan vitáztak a szombathelyi képviselők a színházigazgatói pályázatról

A Youtube-on volt fent néhány órán át, már nincs ott.

Megkeresett miket a városi tévé igazgatója, aki elmondta, nem ők tették fel a videót a Youtube-ra, soha nem teszik fel a közgyűlésekről készült, olykor 9-10 órás felvételeket. De ha valaki kéri és a kérést megindokolja, neki kiadják. Most is ez történt, de arról nem volt szó, hogy közzé is teszik azt. A videó megjelenéséhez majd eltűnéséhez a városi tévének semmi köze sem volt - mondta Lovass Tibor igazgató.


Ma reggel írtuk meg, hogy a Youtube-on ott van a szombathelyi közgyűlés több mint két órás vitája a színházigazgatói pályázatról. Sokan keresték már korábban is, hiszen nem mindenki tudta megnézni csütörtök este, amikor a városi tévé élőben közvetítette. Pár óra múlva aztán hirtelen eltűnt a vide.

Most ez a kép fogad a linken:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet