Augusztus 19-én ismét megjelent a lúgos orvos áldozataként ismert nő budapesti lakásánál korábbi zaklatója, és kaputelefonon keresztül azzal fenyegette meg, hogy ha legközelebb arra jár, megöli - közölte a rendőrség.
A férfit a budapesti rendőrök elfogták, ezúttal is őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság által zaklatás vétség miatt indított nyomozást a BRFK Életvédelmi Osztálya vette át, az eljárást emberölés előkészülete bűntett megalapozott gyanújával folytatják.
A 60 éves R. László gyanúsítotti kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését.