Kenyérdrágulást hoz az új év: január végétől 10-15 százalékkal többet kell fizetni a pékárukért – írja az adozona.hu - A sütőipar legutóbb egy éve módosította árait. Azóta viszont jelentősen drágultak az energiahordozók, és a felhasznált alapanyagok is, például a tejtermékek és a húsok. Ezen felül plusz költségekkel is számolnia kell az iparág szereplőinek: januártól emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum.
A munkaerőhiány így is érezhető az ágazatban, ráadásul sokszor még képzésre szorulnak a dolgozók. A szakemberek szerint ahhoz, hogy megtartsák a munkavállalókat, versenyképes bérekre van szükség – ecseteli a debreceni internetes portál. Ahhoz, hogy versenyképesek maradjunk az egyéb ágazatokkal szemben, tavalyelőtt 20, tavaly 10 százalék feletti, az idén pedig 6-8 százalék közötti béremelést tervezünk. Ezt viszont a fogyasztói árba be kell építeni – nyilatkozta Fülep Zsolt, a Magyar Pékszövetség alelnöke.