A doni áttörés áldozataira emlékeztek Szombathelyen

A magyar történelem tragédiái közül talán a legsúlyosabb a magyar hadsereg 1943-as doni veresége – mondta a megemlékezésen Feiszt György tanácsnok.

Rokonok, leszármazottak, városvezetők, politikusok vettek részt az 1943-as domóni áttörés áldozatainak emlékünnepségén ma délelőtt Szombathelyen, a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán álló pápai keresztnél.

Doni megemlékezés
Doni megemlékezés
Mészáros Zsolt

Az ütközetben elesett magyar katonákra katonai tiszteletadás mellett emlékeztek, Feiszt György, a városi közgyűlés kulturális tanácsnoka beszédében kijelentette, keveset tudunk a katonai katasztrófáról, az európai munkák i csak egy-két sorban említik az ütközetet. Az események megítélése ma is viták tárgya, a tanácsnok szerint a címkéket, jelzőket mindig az utókor ragasztja az eseményekre.

Viszont a halottak emlékét mindig tisztelet övez, és kétszeres tisztelet jár azoknak, akik erőszak következtében veszítették életüket. Ma nem a politikai értékelés a feladatunk, hanem az, hogy meggyászoljuk nemzetünk halottait – mondta Feiszt György.

Doni megemlékezés
Doni megemlékezés
Mészáros Zsolt

Az ünnepség szentmisével folytatódott, ahol beszédet mondott Dr. Kövér István, a Recski Szövetség nyugatdunántúli elnöke és Lechner Ferenc, az 56-os Szövetség elnökségének tagja.


1943-ban a 2. magyar hadsereg katasztrofális vereséget szenvedett a Don partján, amikor a szovjet hadsereg átfogó ellentámadást indított. A rosszul felszerelt magyar katonák közül 200 ezren vesztették életüket a harcokban, illetve később a hadifogolytáborokban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet