EP-delegácó: 10 ezer milliárd forint múlik azon, Magyarország teljesíti-e a feltételeket

Követelmény a korábban megfogalmazott úgynevezett 27 „szupermérföldkő” és a hozzá tartozó 17 korrekció.

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának Budapestre látogató delegációja felszólította a magyar kormányt, hogy felelőségteljesebben ossza el az európai uniós forrásokat, ne „felülről lefelé”, hanem az érintettek bevonásával hozzon döntéseket, hajtsa végre a pénzek felszabadításához szükséges feltételeket – mondta Monika Hohlmeier, az EP hattagú delegációjának vezetője sajtótájékoztatón Budapesten szerdán.

Kiemelte: 28 milliárd euró, azaz 10 ezer milliárd forint sorsa múlik azon, hogy teljesül-e érdemben a korábban megfogalmazott úgynevezett 27 „szupermérföldkő” és a hozzá tartozó 17 korrekció. Úgy fogalmazott: az uniós alapok nagy lehetőséget rejtenek az ország számára, ugyanakkor vannak fenntartásaik, hogy tényleg a magyar polgárok és a vállalkozók a haszonélvezői azoknak.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek