EP választások Vasban

A Fidesz 56 százalék feletti eredménnyel magabiztosan nyerte az EP választást, a Jobbik megszorongatta az MSZP-t, az MDF becsúszott, az SZDSZ viszont nem érte el az 5 százalékot. Még az LMP is több szavazatot szerzett.

Frissítés - Előzetes végeredmény:

36,28 százalékos részvétel mellett a Fidesz 14 (56,37%), az MSZP 4 (17,37%), a Jobbik 3 (14,77%), az MDF pedig az elért 5,3 százalékkal egy EP képviselőt küldhet Brüsszelbe. Az LMP 2,6 százalékkal megelőzte az SZDSZ-t (2,16%). A Munkáspárt és a Roma MCF nem érte el az egy százalékot. A Jobbik a keleti országrészben több helyen megelőzte az MSZP-t.

Az Európai Parlament tagjainak választása - Szombathely
Az Európai Parlament tagjainak választása - Szombathely
Tánczos Mihály

Kevesebben, mint öt éve

Várhatóan negyven százalék alatt marad a részvétel az EP választásokon Magyarországon. 18.30-ig a szavazásra jogosultak 34,9 százaléka járult az urnák elé. Kampánycsendsértést is jelentettek a megyéből, ahol országosan kiemelkedő a részvétel.A 2003-as EU és 2004-es EP szavazással összevetve az idén kevesebb ember ment el szavazni, mint öt és hat évvel ezelőtt. Vas megye Budapest után a legaktívabb megye, 37,46 százalékkal. Korábban itt 46,37, illetve 40,87 százalék szavazott adott idő alatt. Az idei legpasszívabb megye Jász-Nagykun-Szolnok lehet, 18.30-kor 29,86 százalékkal. Több megyében jégeső és szélvihar pusztított.

A nyugdíjas pár már szavazott, a fiatalok most mennek szavazni
A nyugdíjas pár már szavazott, a fiatalok most mennek szavazni
Tánczos Mihály

Három bekerült párt ellen érkezett bejelentés

A választási irodákhoz 150 bejelentés érkezett, a bekerült pártok közül csak az MDF ellen nem érkezett panasz. A Jobbik sajtóközleményben tudatta, hogy nincs köze az automata telefonos hívásokhoz, amelyekről több megyéből is jelzés érkezett. "Telefonáló automatákkal sértettek kampánycsendet a választás délelőttjén a Fidesz és Morvai Krisztina összemosásával (mely egyik jobboldali pártnak sem érdeke), délután pedig az MSZP-re és az SZDSZ-re való szavazásra buzdítással. A súlyos törvénysértéshez legalább olyan szervezettség és anyagi forrás kellett, mint azokhoz a szintén megtévesztő és Jobbik-ellenes plakátokhoz, melyeket az elmúlt napokban ragasztottak ki szerte az országban." - áll a párt közleményében.

Részletes adatok

Az Európai Parlament tagjainak választásáról részletes adatok, táblázatok találhatók az Országos Választási Iroda portálján.

párt szavazat szavazat % mandátum
FIDESZ-KDNP 1629684 56,37% 14
MSZP 502321 17,37% 4
JOBBIK 427018 14,77% 3
MDF 153295 5,3% 1
LMP-HP 75149 2,6% 0
SZDSZ 62391 2,16% 0
MUNKÁSPÁRT 27828 0,96% 0
MCF ROMA Ö. 13441 0,46% 0

párt szavazat szavazat %
FIDESZ-KDNP 56220 68,37%
MSZP 10945 13,31%
JOBBIK 7607 9,25%
MDF 4078 4,96%
LMP-HP 1462 1,78%
SZDSZ 1368 1,66%
MUNKÁSPÁRT 439 0,53%
MCF ROMA Ö. 110 0,13%

A választásra jogosultak 36,28%-a szavazott.
Forrás: valasztas.hu
(Táblázatunk 99,95%-os feldolgozottság mellett készült.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet