A Demokratikus Koalíció önállóan indul az európai parlamenti választáson - jelentette be Gyurcsány Ferenc pártelnök az Inforádió Aréna című műsorában. Gyurcsány biztosra mondta, hogy nem ő vezeti majd a DK listáját.
Ezzel biztosan ugrott a közös ellenzéki lista, eddig csak az MSZP és a Párbeszéd jelentette be a közös indulást
Közös listán indul az EP-választáson az MSZP és a Párbeszéd 2018. November 10. 16:03 , még tavaly november elején.
A Publicus Intézet január elején végzett közvélemény-kutatásának
Több mandátumot szerezhet az ellenzék, ha közös listával indul az EP-választáson 2019. January 26. 15:31 adatai szerint egyébként több mandátumot hozhatna az ellenzék a közös lista, mint ha külön indulnak. A múlt héten a Medián viszont olyan eredményeket publikált, hogy nem éri meg a közös lista, mert az kevesebb mandátumot eredményezne az ellenzéki pártoknak, mint külön-külön.
Gyurcsány kijelentése után a találgatásoknak egyébként már nem nagyon van értelme. Az Európai Parlament mandátumbecslése
Az előrejelzések szerint a Fidesz tarolhat az EP-választásokon 2019. February 21. 08:31 alapján a Magyarországnak járó 21 mandátumból 13-at kap a Fidesz, ami eggyel több, mint a jelenlegi ciklusban. A Jobbik néggyel, az MSZP-Párbeszéd hármat, és egyet kaphat a DK. A Momentum éppen a bejutás határán lavíroz, a többi párt nem számíthat EP-mandátumra.