Még nem biztos az EP-választás eredménye

A fő kérdés, hogy a kis pártok közül ki lépi át a bűvös 5 százalékot. Sok minden múlik rajtuk.

És nem is csak az, hogy tudnak-e képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe. Ha az LMP, a DK vagy az Együtt-PM nem lépi át az egy mandátumhoz szükséges 5 százalékot, akkor a 21 mandátum a három, biztos befutó között oszlik meg.

Az öt intézet összesített adatai
közvélemenykutatók.hu

Az öt nagy közvélemény-kutató adatait összegző kozvemenykutatok.hu szerint a Fidesz 11, vagy annál több hellyel fog rendelkezni az EP-ben. Abban az esetben, ha egyik kis párt sem éri el az 5 százalékot, akkor akár még 14 mandátumot is szerezhetnek a kormánypártok. A Jobbik és az MSZP is 3-4 mandátumra számíthat. A kis pártok közül mindegyiknek van esélye mandátum megszerzésére, de az is elképzelhető, hogy végül egyikük sem éri el az ehhez szükséges szavazatarányt.

A közvélemény-kutató cégek többsége egyetért abban, hogy a választási részvétel jelentős szerepet játszik majd a végeredmény kialakulásában, valamint konszenzus van közöttük abban is, hogy jóval az országgyűlési választások szintje alatt lesz a szavazói aktivitás, és ennek mértéke is érdemben befolyásolhatja az eredményeket.

Nagy verseny várható, hiszen az MSZP és a Jobbik a második helyért küzd, a kis pártok pedig a bejutásért. Ne feledjük, holnap ismét választások lesznek, ahol az Európai Parlament képviselőjelöltjeire szavazhatunk.

A választási tudnivalókat korábban már összefoglaltuk Nyolc pártra szavazhatunk az EP-választásokon 2014. April 25. 17:29 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Nyolc pártra szavazhatunk az EP-választásokon

Bokros Lajosék nem tudtak összegyűjteni elég ajánlást.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet