Evés, ivás, jutalom: megbecsüli lojális dolgozóit az EPCOS

A szombathelyi elektronikai vállalat 2100 munkatársának negyede tíz éve vagy annál is régebben dolgozik a cégnél.

Csordultig megtelt csütörtök délután a Weöres Sándor Színház aulája, Szombathely egyik legnagyobb vállalata közös grillezéssel ünnepelte azokat, akik éppen ebben az évben töltötték be pályafutásuk 10., 15. vagy 20. évfordulóját. A lojális dolgozók, munkájuk elismeréseként díjakat és pénzjutalmat is kaptak az EPCOS-tól.

Nagyon jó a kollektíva, megtaláltam a számításomat

– Szakács László mondta ezt amikor megkérdeztük, mi motiválta az elmúlt húsz évben az EPCOS csapatában, ahol gépkezelőként dolgozik. Ebben az évben vele együtt 13 olyan munkavállaló kapott oklevelet, akik két évtizede dolgoznak az elektronikai cégnél.

EPCOS törzsgárda-avató
Galéria: Törzsgárda tagjait ünnepelte az EPCOS
Bonyhádi Zoltán

A tizenhárom 20 éves dolgozó mellett huszonegyen a 15 évnyi folyamatos munkáért, százhatan pedig a 10 éves évforduló alkalmából kaptak jutalmat csütörtökön a vállalattól. Takács Balázs, az EPCOS ügyvezető igazgatója azt mondta, az elmúlt öt évben harmadára csökkent a fluktuáció a cégnél.

Akármilyen jó gépeket szerzünk be, az nem elég. Jó szakember, jó munkatárs kell, aki működteti azokat.

Ezért az igazgató szerint az EPCOS-nál a legfontosabb erőforrás mindig is az ember lesz. Büszke rá, hogy a 2100 munkavállalójuk körülbelül negyede – nagyjából ötszázan – már 10 éve vagy annál is régebben náluk dolgozik.

EPCOS törzsgárda-avató
Takács Balázs, ügyvezető igazgató
Bonyhádi Zoltán

Az EPCOS Oktató Központjában – amelyben szombathelyi középiskolás diákoknak és duális gépészmérnököknek gyakorlati oktatást tartanak – saját dolgozóikat is folyamatosan képzik. Így az igazán rátermettek előtt mindig ott van a szakmai fejlődés lehetősége.

Kiszámítható jövő

Jankó Richárd, aki 2001- óta EPCOS-os – most a CAP-gyártás termelésvezetője – kiemelte: számára a személyes fejlődés mellett a kiszámítható jövő is nagyon fontos és ezt megkapta a vállalattól. Egyébként úgy tűnik az sem akadály, ha valakinek nem az elektronika eredeti szakterülete – derült ki, miközben egy másik díjazottal, Tavasz Zoltánnal beszélgettünk. A mérnökségi technikus, művészeti iskolába járt mielőtt 2006-ban munkába állt az EPCOS-nál. Gépkezelőként kezdett de a belső pályázatoknak és továbbképzéseknek köszönhetően az elmúlt évtizedben többször is úgy érezte, hogy előre lépett az élete.

EPCOS törzsgárda-avató
Tavasz Zoltán
Bonyhádi Zoltán

Az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. Szombathely egyik legnagyobb vállalata, a tokiói székhelyű TDK-konszern tagja. A szombathelyi gyár az ipari elektronikai alkalmazásokban használt alumíniumelektrolit kondenzátorok kompetenciaközpontja. A vasi megyeszékhelyen induktivitások, kondenzátorok széles körét gyártják.

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!