Amikor azt gondolná, hogy ilyen nincs: Eperjes Károly, az igazgatói pályázat bizottsági tagja is pályázhat a WSSZ élére

Nem kizárt, hogy ő is pályázik a Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára, ha újra kiírják a pályázatot - ezt mondta Eperjes Károly az ATV-ben.

Hogy erkölcsös, sportszerű, vagy gusztusos dolog-e úgy pályázni, hogy eddig résztvevője volt a pályázat szakmai bíráló bizottságának, az olvasóra bízzuk, minden esetre az ATV-nek azt mondta, hogy nem kizárt, hogy pályázik a szombathelyi színház élére.

A műsor 20.25-kor lesz látható, izgi lesz, mivel ott ül majd vele szemben Jordán Tamás is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra