Erdő Péter szerint a járvány alkalom az önvizsgálatra

Az Esztergom-Budapesti érsek úgy gondolja, a világjárvány miatti szorongással terhelt időszakban különösen vigasztaló lehet a halottak napja.

Halottak napján és mindenszentek ünnepén „nemcsak a halál miatti félelmet, hanem az isteni gondviselésbe vetett bizalmat is megélhetjük” - mondta Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapesti érsek.

A bíboros kiemelte: mindenszentek ünnepe emlékeztet rá, hogy a halál után nem a megsemmisülés következik, hogy az „örök boldogságba kaptunk hivatást", és ezen az úton „a szentek előttünk járnak”. A világjárvány miatti szorongással terhelt időszakban ezért különösen vigasztaló ez az ünnep – mondta.

Az ünnepek idején a katolikus templomokban megtartják a szentmiséket, de - ahogy eddig is - a híveknek, a szertartást vezető papnak és a ministránsoknak is be kell tartaniuk a szigorú biztonsági előírásokat.

Erdő Péter beszélt arról is, hogy a kórházakban ápolt koronavírusos betegek, elsősorban a haldoklók lelkipásztori ellátását az összes előírás megtartásával, a lehető legnagyobb óvatosság mellett igyekeznek megszervezni, ahol ezt a kórház engedi, és a beteg kéri.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek