Érettségi képekben

Miután megnéztük, hogyan ballagnak a bolyais diákok, elmentünk az érettségi első napjára is és megörökítettük a fiatalokat a magyar dolgozatuk előtt és után.

Gyülekező

Hétfőn reggel hét órától gyülekeztek a diákok az iskola előtt. Néhányuknál jegyzet, másoknál kabalafigura. Van, akinél mindkettő, vagy éppen egyik sem. A táskákban legális serkentőszerek lapultak az írószerek mellett. Az idei top-drog úgy tűnik a Milka csoki.

Utolsó erőmerítés a magyar érettségi előtt, még a szabadban
Utolsó erőmerítés a magyar érettségi előtt, még a szabadban
Tánczos Mihály
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Fél nyolc előtt megindultak a diákok és a folyosón folytatódott az izgatott beszélgetés. "Te mit tanulsz?", "Szerinted mi lesz?". Ezt a kérdést mi is feltettük, de a tanulók nem nagyon akartak tippelni, nehogy elkiabálják azt, amire számítottak.

Igazgatói tájékoztató

Fél nyolckor a díszteremben kezdődött az eligazítás. Dr. Lenner Tibor igazgató drukkot és szorongást látott néhány diákon, őket megnyugtatta, hogy az előző nemzedékek mind átestek ezen, másnap pedig már gyakorló vizsgázóknak számítanak. Ezután szabályismertetésre került sor. Meddig tart a vizsga, milyen részei vannak, mi használható.

Beszéljünk a szabálytalanságokról!
Beszéljünk a szabálytalanságokról!
Tánczos Mihály

Az igazgató felolvasta a "szabálytalanságról szóló információt" is. "Szabálytalanságnak minősül az, amikor valaki meg nem engedett eszközt használ, vét a magatartási szabályok ellen..." Megtudhattuk, hogy ha a felügyelőtanár szabálytalanságot észlel, akkor elveszi a vizsgázó dolgozatát, ráírja, mikor, milyen szabálytalanságot észlelt, aláírja, majd visszaadja a vizsgázónak, aki folytathatja a munkát. A vizsga végén jegyzőkönyv készül, amelyet a diáknak is alá kell írni és lehetősége van saját véleményét is rögzíteni. A vizsgabizottság elbírálja az esetet és ha kell, meghallgatja az érintetteket. A cselekmény súlyosságának mérlegelése után háromféle szankció lehetséges. A vizsgakérdésre adott választ részben, vagy egészben érvénytelennek nyilvánítják és a dolgozat többi részét értékelik. Súlyosabb, amikor az adott tárgyból javítóvizsgára utasítják a vizsgázót. A harmadik büntetés némi derültséget keltett a teremben, aszerint ugyanis a vizsgázót minden tárgyból javítóvizsgára utasítják. Az igazgató szólt arról is, hogy a kijavított dolgozatok megtekinthetők.

Az lesz a Te asztalod
Az lesz a te asztalod!
Tánczos Mihály

Bevonulás egyesével

A kijelölt osztálytermekbe egyesével mehettek be a tanulók, a felügyelőtanár mutatta meg, ki hova üljön. Minden padban egy tanuló foglalt helyet. A telefonokat kikapcsolás után a táskában kérték elhelyezni, majd a pakkot a hátsó szekrénysorra tetette a tanár. Közben az asztalokra kikerültek a legfontosabb segédeszközök. Tollak, szendvicsek, üdítők, csokik és a kabalafigurák.

Maci segít. Csoki is.
Maci segít. Csoki is.
Tánczos Mihály

"Aki akar, az most menjen WC-re.A vizsga alatt 100 forint befizetésével tehetitek csak meg!" - oldotta a feszültséget a felügyelő. Mint kiderült, a falióra megadta magát, ezért az igazgató elsietett egy másikért. Közben a diákok aláírták a jelenléti ívet és kitöltötték a borítékot, amibe majd a kész dolgozatot helyezik. Nyolc óra két perckor már kézhez kapták az érettségi feladatokat és kezdődhetett a munka. Délig dolgozhattak.

Innen már nincs visszaút
Innen már nincs visszaút
Tánczos Mihály

Korán végeztek

Három óra elteltével már egyre több diák hagyta el az iskola épületét, de sokan gyülekeztek a folyosón is. Fodor Kinga és Kecskés Gergely mosolyogva mondták, hogy sokkal nehezebbre számítottak. A fiatalok reménykedtek benne, hogy lesz novellaelemzés és bejött a számításuk. "Lázár Ervin Csapda című novelláját választottuk. Nem volt ismerős, de jó volt. Hamar végeztünk." Kinga még az emelt szintű történelemtől tart. Krizmanics Réka, Samu Nikolett és Nagy Eszter is kellemesen csalódott. Mint mondták nem baj, hogy rémisztgették őket az érettségivel, mert így alaposan felkészültek és könnyű dolguk volt. A keddi matematikától ők sem tartanak, az emelt szintű történelemtől annál inkább.

"Ezt beveszi valaki?"
"Ezt beveszi valaki?"
Tánczos Mihály

Megkönnyebbülten

A telefonok bekapcsolása után sűrű csipogások jelezték, hogy a diákok üzeneteket kaptak. "Milyen volt? Hogy sikerült? Hívj, ha végeztél! Szorítunk!" Ilyen és ehhez hasonló SMS-ek potyadoztak a telefonokra. Következett a gyors helyzetjelentés a szülőknek, barátoknak még indulás előtt.

Éretlenek (még)
Éretlenek (még)
Tánczos Mihály

"Cccááááá!" - köszöntötték egymást valamilyen rejtélyes harci kiáltással a fiúk az iskola előtt, majd a lányokhoz csapódva gyorsan átbeszélték a feladatokat, végül ki-ki ment a dolgára. Egy lélekre nehezedő kővel könnyebben.

A Bolyai János Gimnázium Szombathelyen (légifotó)
A Bolyai János Gimnázium Szombathelyen (légifotó)
Tánczos Mihály

Helyreigazítás

A nyugat.hu az "Érettségi képekben" című cikkben valótlanul állította, hogy a végzős fiúk harci kiáltása a "Cccceeee!". A valóság az, hogy ez a harci kiáltás így hangzik: "Ccccáááá!" Tévedésünket a cikkben korrigáltuk, az érintettektől ezúton is elnézést kérünk!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet