Hamis érméket állítottak ki a győri múzeumba - az igaziakat már rég ellopták

Az eredetiek már külföldi aukciókon járnak.

Hónapokig hamis gyűjteményt állíthatott ki az egyik győri múzeum, a tárlat eredetei darabjait ugyanis kilopták az épületből. - írja a 24.hu. A hatóság tájékoztatása szerint különösen nagy értékre elkövetett lopás gyanújának bűntette miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A lap azt írja, egyelőre nem tudni, hogy mikor cserélhették ki a hamis darabokra a műkincseket. Gál Katalin, a Győri Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy maga a nyomozás fél éve tart, és az ügyészség jogsegély kapcsolatban áll az uniós országokkal.

Képünk illusztráció
pannonhirnok.com

A lap úgy tudja, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének eredeti darabjai ugyanis már több külföldi aukción is megfordultak. Egyes aukciókon több tízmillió forintos tételek is szerepeltek, tették hozzá. Ebből pedig az következik, hogy akár már évekkel ezelőtt is hamisra cserélhették az aranyat. A rendőrség a nyomozás során már lefoglalta a múzeum egyébként 500 millió forint értékű hamis éremgyűjteményét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek