A változó mennyiségű felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a késő délelőtti óráktól nyugati, északnyugati irányból fokozatosan csökken a felhőzet - írja a met.hu. Délelőtt még kisebb, délután már nagyobb számban, egyre inkább a keleti országrészben fordulhat elő zápor, zivatar, amelyeket néhol felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északnyugati szél főképp a Dunántúlon és északkeleten lesz erős, néhol viharos. Zivatarok környezetében is lehet szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között alakul. Késő este 19, 25 fok valószínű.
Estére a záporok, zivatarok számossága a középső tájakon is csökken, és a gomolyfelhők nagy része is összeesik, de helyenként maradhatnak felhős tájak. Máshol általában kiderül az ég, hajnalra érkezhetnek északnyugatra vastagabb felhőtömbök. Az északi, északnyugati szél csak néhol élénkülhet meg. Hajnalra általában 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet, de az északi völgyekben pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!