Erősen felhős vagy borult lesz az ég, egyre többfelé fordulhat elő kisebb eső, azonban az Északi-középhegység térségében havazásra, illetve vegyes halmazállapotú csapadékra, akár átmeneti ónos esőre is számítani lehet - írja a met.hu. Borsod térségében és az Északi-középhegység hegyvidéki részein néhány cm hó is összegyűlhet. Estétől délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország fölé, ekkor már északkeleten is inkább az eső lesz a jellemző csapadékforma. A keletiesre forduló szél néhol megélénkülhet, a magasabban fekvő helyeken erős lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 4 és 10 fok között alakul, de az Északi-középhegység, az Észak-Alföld térségében, beleértve a főváros térségét is, valamint az északnyugati határvidéken ennél akár több fokkal hidegebb maradhat az idő.
Estére borult lesz az ég. Délnyugat felől egy csapadékzóna vonul át hazánk fölött, így országszerte esőre kell számítani, északkeleten este még nem kizárt vegyes halmazállapotú csapadék. Többfelé számottevő mennyiség valószínű. A többnyire keleties irányú légmozgás reggelre északiasra fordul, néhol megélénkülhet. Délkeleten ugyanakkor a délies szelet kísérhetik élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 6 fok között alakul.