Nem történt szexuális erőszak a DVBBS együttes öltözőjében tavaly a Balaton Soundon, mondta Kasznár Gyula alezredes a Zsaru Magazinnak. Az együttes cuccai között találtak ugyan óvszert és
pikáns szexuális segédeszközöket
, de a nőgyógyászati vizsgálatok semmilyen szexuális cselekményt nem állapítottak meg.A Balaton Soundon, tavaly július 8-án két eszméletlen lányt találtak
Eszméletlen lányokat találtak az öltözőben a Balaton Soundon 2016. July 11. 09:32 a DVBBS együttes öltözőjében, az egyik lány anyja feljelentést tett, az együttes tagjait a ferihegyi repülőtéren szedték le az indulásra készülő gépről.
Pár nappal később kiderült
Nem szexelni akartak a Balaton Soundon eszméletlenül talált lányok 2016. July 13. 11:24 , hogy az öltöző vécéjében volt egy harmadik ájult lány is, a kéttagú együttes összesen hat lányt hívott be az öltözőbe, hárman azonban elmenekültek. A lányok később azt mondták, szégyellik magukat, ők bulizni mentek az öltözőbe, ahol elveszítették eszméletüket.
Miután a nőgyógyászati vizsgálat negatív lett, kábítószer birtoklása miatt indult nyomozás, az öltözőben drogot találtak, viszont és az együttes tagjai és a menedzsment tiszta volt. A nyomozás még tart, az együttes tagjai szabadlábon védekeznek.