Ha autót tervezünk vásárolni, akkor számoljunk vele, hogy az autóvásárlás napján még a kötelező biztosítást is kössük meg, hiszen ellenkező esetben fedezetlenségi díjat is felszámolnak nekünk. A fedezetlenségi díj tehát nem más, mint a vásárlástól a biztosítás megkötéséig felszámolt díj, minden esetben napidíj, tehát, ha egy napot is késlekedünk a biztosítás megkötésével, akkor már jelentős tétellel kell pluszban számolnunk.
A felelősségbiztosítás díjával egyidejűleg baleseti adót is kell fizetnünk, mely a teljes biztosítási összeg 30 %-át teszi ki, beszedéséről és a hatóság felé történő befizetéséről azonban nem nekünk, hanem a biztosítótársaságnak kell gondoskodnia.
Nagyon sok biztosítótársaság ajánl a honlapján biztosítási kalkulátorokat, ezek segítségével több cég ajánlatát tudjuk összehasonlítani a saját gépjárművünkre, és amelyik árban megfelelő, azt általában meg is köthetjük online. Érdemes tehát tájékozódni több honlapon, mielőtt egy ajánlatot elfogadunk, hiszen éves szinten akár több ezer forintot is spórolhatunk egy kedvezőbb ajánlat elfogadásával.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, mint a neve is sugallja, kötelező, tehát enélkül nem vehet részt jármű a közúti forgalomban, és ezt a rendőr is ellenőrizni fogja, ha megállít minket. Kevesen tudják azt a nemrégiben életbe lépett szabályváltozást, hogy most már nem kötelező a befizetést igazoló sárga csekket az autónkban tartani (hiszen sokan átutalással fizetnek), a rendőr központi rendszeren keresztül is le tudja kérdezni, hogy rendelkezünk-e kötelezővel.
Baleset esetén
Egy esetleges baleset esetén egy ún. kék-sárga nyomtatványt kell a helyszínen kitölteni, ezen a biztosítási kötvény számát is fel kell tüntetni. A nyomtatvány bármelyik biztosító honlapjáról letölthető, ám mivel a helyszínen kell két példányban kitölteni, ezért jó, ha előre kinyomtatunk egy-két példányt belőle és az autóban tartjuk, hiszen nem tudhatjuk, mikor lesz rá szükség.
Néhány szó a váltásról
Mindenkinek lehetősége van évente egyszer biztosítót váltani, és ezzel egy kedvezőbb árú biztosítást kötni. Ezt az évforduló napjával tehetjük meg, tehát már nem egységesen november 1-jével lehet csak váltani. Ez azonban azt is jelenti, hogy egyénileg jobban oda kell figyelnünk az évforduló dátumára, hiszen legalább harminc nappal a fordulónap előtt fel kell mondanunk a régi biztosításunkat, hogy fordulónappal újat köthessünk. Tehát már a fordulónap előtt két hónappal elkezdhetünk tájékozódni, hogy találunk-e kedvezőbb ajánlatot, és majdnem minden biztosító esetében igaz, hogy jobban járunk, ha évente váltunk, hiszen a második évben általában jelentősen megemelik a biztosítók a biztosítási díjat.
A váltásnál is érdemes egy alkusz cég honlapján tájékozódni, hiszen itt több tíz biztosító ajánlata szerepel egy helyen, így könnyen kikalkulálhatjuk a legmegfelelőbb ajánlatot. További előny, hogy az alkusz cégek legtöbbször átveszik tőlünk a teljes ügyintézést, vagyis felmondják a nevünkben a régi biztosítást és megkötik az újat. Vagyis nekünk csak annyi a feladatunk, hogy honlapjukon kiválasztjuk a szimpatikus bizosítót, majd hátradőlünk a székünkben.