Érvényesítette a papírformát a Crushers

Kovács Miklós együttese 25-6-ra nyert a Fehérvár ellen, ezzel a tabella második helyére ugrottak a szombathelyi amerikai futballisták.

A Divízió II-es amerikai futball bajnokság 4. fordulójában, vasárnap délután a Székesfehérvár Enthroners csapatát fogadta az SZSE pályán a Haladás Crushers. A papírforma szerint nyernie kellett a második helyre hajtó szombathelyieknek, hiszen a vendégek eddig mind a három meccsüket elveszítették.

Nem született meglepetés a találkozón, 25-6-ra nyert az esélyesebb vasi csapat.

– Sportszerű, jó hangulatú meccs volt. Nagyon meleg volt, ez egy picit visszavetette mindkét csapat teljesítményét – értékelt honlapunknak Kovács Miklós edző. Rögtön az első negyedben sikerült vezetést szereznünk egy touchdown-nal, aztán az extra pontot is értékesítettük. Ezzel 7-0-ra nyertük az első negyedet. Aztán a második negyed még mindig egy picit döcögős játékkal indult. Szereztünk egy újabb TD-t, a végén viszont már egy kicsit az öltöző felé kacsintgattak a fiúk, így szépített a Fehérvár (13-6). A szünet jót tett a csapatnak. Helyretettük a dolgokat, felszívták magukat a fiúk. Az offense is megerősödött, a defense-szel pedig addig sem volt gond. A második félidő már sima volt.

A Crushers utolsó alapszakasz meccsén június 1-én, Kaposszerdahelyen játssza a Pécs ellen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport