Esküvőt és temetést sem lehet tartani Németországban

Sőt, tüntetni sem lehet.

Több német tartományban bezárják az uszodákat, mozikat, edzőtermeket, klubokat és bárokat a koronavírus-járvány terjedésének akadályozása érdekében. Erről szombaton döntöttek a tartományi kormányok. Németország továbbra is a legérintettebb európai országok közé tartozik: a fertőzöttek száma szombaton 733-mal 3795-re nőtt. A halálos áldozatok száma nyolc.

Berlinben betiltották az 50 fősnél nagyobb tüntetéseket. Az éttermekben az asztaloknak legalább másfél méteres távolságra kell lenniük egymástól. A járvány által viszonylag kevéssé érintett Schleswig-Holstein tartomány vezetése arra kérte a lakosokat, hogy halasszák el a magánjellegű eseményeket is, mint például az esküvőket és a temetési szertartásokat.

Az észak-rajna-vesztfáliai Kölnben, a járvány németországi gócpontjában vasárnaptól április 10-éig minden tüntetést betiltottak. A turistalátványosságnak számító kölni dómba mostantól csak imádság céljára szabad bemenni. A Saar-vidéken is bezárják a bárokat, a diszkókat és a nyilvános helyeket. A német tartományokban már korábban meghozták azt a döntést, hogy az óvodától a középiskoláig nagyjából öt hétre bezárnak minden oktatási intézményt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek