A Dunántúl nagy részén esik, csütörtökre a hó is megjöhet

A hétvégére visszatér az éjszakai fagy is. Az igazi tavaszra még három hetet kell várnunk.

Hétfőre lehűlt a levegő, Szombathelyen is szemerkélt az eső, de a Dunántúl nagyobb részén több a csapadék. A hőmérséklet 5-6 fokot esett vissza, most 9-10 fok van.

Forrás: időkép.hu

Keddtől még hűvösebb lesz, a szél megerősödik, napközben 6-10 fokra lehet számítani. A Nyugat-Dunántúlon szerdán újabb eső várható, csütörtöktől ez egyre többfelé vált át havas esőbe, havazásba. A hőmérséklet nappal 5-6 fok lesz.

Forrás: időkép.hu

Péntektől aztán éjszaka visszatérnek a fagyok, újabb felmelegedés csak a jövő hét elején várható. Az igazi tavaszra viszont még várnunk kell, március 20. után kezd melegedni a levegő, ekkor már a nappali 15-16 fok sem lesz ritka.

A met.hu térképéről leolvasható, hogy a következő napokban hol várható eső és hol havazás.

Forrás: met.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás