Holnap: eső, zápor és 25 fok

Ilyen lesz a vasárnap.

Reggelig többnyire erősen felhős lesz az ég, eleinte elszórtan várható eső, záporeső, főként északkeleten egy-egy zivatar is lehet, majd hajnalra mindenütt megszűnik a csapadék. Északkeleten foltokban köd képződhet. Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A néhol erős északnyugati szél éjszakára mérséklődik, majd vasárnap megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 25 fok között alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek