Észak-Korea éhínség előtt

Beigazolódhat Kim Dzsongun eddigi legnagyobb félelme, ugyanis megismétlődhet a kilencvenes évek nagy éhínsége, amely több millió észak-koreai életét követelte.

Az alapvető élelmiszerek ára az egekbe szökött, miután a járvány és a szélsőséges időjárás hatalmas csapást mért Észak-Korea mezőgazdasági szektorára, olyan híradások is érkeztek már, hogy már a kávéért is 60 ezer forintot kell fizetni.

Kim Dzsongun már korábban elismerte, hogy az ország élelmiszerválsággal néz szembe a mezőgazdasági szektor nehézségei miatt, valamint kiemelte, hogy nagyon feszültté kezd válni a helyzet ezen a téren – idéi a The Sunt a liner.hu. A diktátor azt is kijelentette, hogy az államilag kézi vezérelt gazdaság már nem tudja biztosítani minden lakos élelmezését.

Az ENSZ-hez tartozó Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentése szerint a helyzet annyira súlyos, hogy mindössze két hónapra elegendő élelmiszertartaléka maradhatott Észak-Koreának.

Kim Dzsongun ugyan nem volt hajlandó részletezni, hogy mekkora mértékeket ölt az élelmiszerválság, nemrégiben azonban figyelmeztette az ország lakosait, hogy készüljenek egy újabb „fáradtságos menetre” – ami azért is aggasztó, mert ezt a nevet adták a kilencvenes évek éhínségének.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek