A jelentés első része a szabályozást elemezve megállapítja: a hatalmi ágak szétválasztására figyelő demokráciákban szokatlanul nagy hatalom összpontosul a médiát, a távközlési piacot, a frekvenciahasználatot egyaránt felügyelő hatóság elnökének kezében. Ráadásul az NMHH döntéshozó testületében, a Médiatanácsban 2010 óta kizárólag kormánypárti delegáltak ülnek, így tisztán politikai testületnek tekinthető.
A Népszava cikke szerint a jelentés külön kitér a járványügyi veszélyhelyzet során meghozott, a médiát érintő kormányzati döntésekre, elsősorban a rémhírterjesztés szankciójára.
Mint olvasható, tavaly 134 esetben indítottak az új Büntető törvénykönyvi passzus alapján eljárásokat és bár ezek többségét végül megszüntették, az eljárások nagy száma önmagában alkalmas lehet a szólásszabadság szűkítésére. Az pedig az információszabadságot kezdi ki, hogy a veszélyhelyzetre hivatkozva az egyes állami szervek akár 45 napig elhúzhatják a válaszadást a közérdekű adatkérésekre.
Külön fejezetben foglalkozik a jelentés az állami hirdetések piactorzító hatásával. Mint megállapítják, tavaly a hirdetési pénzek 86 százaléka került kormányközeli médiatermékekhez. A számtalan orgánumot – köztük az összes megyei napilapot – tulajdonló alapítvánnyal, a KESMA-val kapcsolatban azt írja a jelentés, hogy 200 újságíró veszítette el a munkáját létrehozásakor.
Eközben a közmédia is teljes mértékben a kormányzati retorikát közvetíti, miközben például a Human Rights Watch vagy az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezetektől tilos bármit is közölni. A jelentés kitér az Index tulajdonosváltására, a Klubrádió elhallgattatására és megjegyzi azt is, hogy mára a Népszava maradt az egyetlen ellenzéki hangvételű nyomtatott közéleti napilap.
