A DK európai parlamenti képviselői meg fogják szavazni az Orbán-kormányt elítélő jelentést

Ezt közleményben jelentette be Gyurcsány Ferenc pártja.

A DK EP-képviselői meg fogják szavazni az Orbán-kormány elleni uniós eljárást megindító Sargentini-jelentést. Az eljárás tehát nem Magyarország, hanem a magyar kormány ellen indulhat - tájékoztatta az atv.hu-t Molnár Csaba. A DK ügyvezető alelnöke elmondta, azért fogják megszavazni, mert a jelentés kiáll az EU alapjait jelentő értékek érvényesülése mellett, melyeket a magyar emberek az EU-csatlakozásról szóló népszavazáson demokratikus módon elfogadtak.

Vagyis a DK EP-képviselői a magyar emberek és Magyarország védelmében szavaznak igennel

- magyarázta Molnár, aki szerint

sajnos nem először fordul elő a magyar történelemben, hogy az embereket a saját kormányukkal szemben kell megvédeni, érdekeiket képviselni

.

Nagy többséggel elfogadta a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést hétfőn az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE): a dokumentum szerint az országban fennáll a veszélye az európai értékek súlyos és módszeres megsértésének, s ezért indokolt a hetedik cikk szerinti eljárás megindítása.

A Sargentini-jelentés

Judith Sargentini zöldpárti EP-képviselő áprilisban készítette el a magyar közéleti és politikai viszonyokat vizsgáló jelentését, ami megállapítja, hogy Magyarországon fennáll az EU értékek súlyos megsértésének veszélye. A magyar kormány azonnal megtámadta a jelentést, hazugságok gyűjteményének és az ország elleni támadásnak nevezve azt.

Ennek ellenére júniusban az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) elfogadta a jelentést. és megállapította, hogy indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása.

A jelentésről szeptember 11-én szavaz az Európai Parlament. A DK-nak két képviselője van az EP-ben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet