A Helsingin Sanomat című lapba írt véleménycikket Petri Tuomi-Nikula, volt budapesti finn nagykövet, aki szerint a finn miniszterelnök üzenete pedig világos volt: akár az uniós pénzek megvonásával is járhat, ha valaki nem tartja be a jogállamisági normákat.
Orbánnak nehéz a helyzete. Hogy hatalmon maradjon, több pénzre van szüksége az EU-tól
– írja a volt nagykövet, aki hozzáteszi azt is, hogy Magyarország kapja a legtöbb egy főre jutó EU-s támogatást az egész unióban, ám ez az országban a kiterjedt, intézményesített korrupciót tartja fenn.
Magyarország az Unió egyik legkorruptabb országa
– jelenti ki Tuomi-Nikula. Hozzátette, hogy a Fidesz uralma alatt Magyarországon egy pártra és egy emberre épülő rendszer alakult ki, a nyugati világban ismert demokrácia Magyarországon már nem létezik, és Orbán nem is titkolja ezzel kapcsolatos terveit, amikor illiberális demokráciának nevezi a rendszerét.
A volt nagykövet azt is megjegyzi, hogy a finn soros EU-elnökség fő célja a közös értékek és a jogállamiság megerősítése, és hogy véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy egyesek szerint rájuk más szabályok vonatkoznak, mint mindenki másra. Tuomi-Nikula felveti, hogy végső esetben meg kell vonni az EU-s támogatásokat a renitens országoktól.