Az Europol felszámolt egy nemzetközi hüllőcsempész-hálózatot

Több ezer hüllő életét mentette meg az Europol a 22 országot érintő művelet során.

A Hóvihar fedőnevű, több mint egy hónapon át tartó művelet összesen 22 országot érintett. Az akciósorozatban 4419 élő állatot foglaltak le világszerte, köztük 2703 teknőst, 1059 kígyót, 512 gyíkot és gekkót, továbbá húsz krokodilt, illetve aligátort.

A hatóságok emellett kígyó- és krokodilbőrből készült táskákat, pénztárcákat, óraszíjakat, valamint kitömött állatokat is lefoglaltak.

Csaknem kétszáz gyanúsítottat azonosítottak, közülük eddig tizenkettőt vettek őrizetbe, hatot Olaszországban, hatot Spanyolországban.

Az állatcsempészet volumene jelentősen megnőtt az elmúlt években, olyannyira, hogy mára évente több millió euró értékben hüllők ezreit foglalják le az illetékes európai hatóságok

– mondta Pedro Felicio, az Europol egyik igazgatója.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek