Alig egy hónapja jártunk
Novemberre lesz kész a szombathelyi Óperint utcai körforgalom 2014. July 17. 16:08 az evangélikus templomnál, ekkor derült ki, hogy novemberre lesz kész az Óperint utca végén a körforgalom. A templom akkor a torony csúcsáig fel volt állványozva, fotósunk fel is mászott néhány távlati kép kedvéért.
A napokban eltűnt az állványzat, legalábbis a toronyról. Úgy tűnik, szépen halad a templom külső felújítása, ami az IVS2 program egyik eleme. A torony most jól néz ki, a világos színek messziről világítanak, a templom tetején lévő, keresztet formázó csíkok egyéniséget adnak neki. A többiről beszéljenek a képek galériáinkban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!