Ez a húsz kaja simán függővé tehet – A te kedvenced köztük van?

Oké, a csoki elég sanszos volt, de sült csirkére mi sem tippeltünk volna.

Ti is voltatok már úgy, hogy megkívántatok valamilyen kaját és egyszerűen nem bírtatok leállni a falásával? Nos, a Michigani Egyetem kutatói szerint, ha ez meg történik, az többnyire nem a mi hibánk. Ezt támasztja alá egy tanulmány is, amit két részletben készítettek el.

Az első körben 18 és 23 éves kor közötti egyetemistának kellett elmondaniuk a különféle ételek fotói alapján, hogy melyikkel milyen „problémáik" szoktak lenni. Például többet ettek belőle a kelleténél vagy úgy érzik, túlzottan szeretik a képen látható finomságot.

Illusztráció
pomodorobudapest.hu

A második körben 18-64 év közöttinek kellett értékelnie egy skálán 35 különböző ételt. A kutatók szerint azok az ételek, amelyek „jutalmat" ébresztenek az emberekben, a kábítószerhez hasonló függőséget okozhatnak. Ez persze pszichológiai értelemben vett jutalom, és általában a nagyobb zsírtartalmú, magas glikémiás indexes, feldolgozott élelmiszerek tartoznak ide.

Ezekkel az ételekkel „bűnözünk” a leggyakrabban:

1. pizza
2. csoki
3. chips
4. édes kekszek
5. fagylalt
6. hasábburgonya
7. sajtburger
8. kóla
9. torta
10. sajt
11. bacon
12. sült csirke
13. lepényekbe göngyölt húsok (gyros, wrapek, burrito stb.)
14. vajas pattogatott kukorica
15. müzli
16. gumicukrok
17. steak
18. muffinok
19. mogyoró
20. tojás

Forrás: Mentalfloss

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű