Ez a német város ingyenes szállással csábít új lakosokat

Többek között szakmunkásokat és egyéni vállalkozókat keresnek.

Egy kelet-németországi város két hét ingyenes szállást kínál, hogy így ösztönözze az embereket az odaköltözésre – írja a CNN.

A lengyel határon fekvő Eisenhüttenstadtban a kiválasztottak szeptember 6. és 20. között ingyenesen lakhatnak egy berendezett lakásban egy most meghirdetett bevándorlási projekt keretében.

„A projekt mindazoknak szól, akik ide szeretnének költözni, például ingázók, a városba visszatérni vágyók, szakmunkások vagy a környezetváltozásra vágyó egyéni vállalkozók” – áll az önkormányzat közleményében.

Eisenhüttenstadt szebbik arca
Wikimédia

A projektben résztvevők két hétig a város közepén élnek majd, így lehetőségük lesz megismerni az eisenhüttenstadti életet és az ottani közösséget. Az önkormányzat város- és gyárlátogatást és kirándulásokat szervez, valamint gyakornoki pozíciókkal és állásinterjúkkal igyekszik maradásra bírni a részvevőket.

Az 1950-ben alapított Eisenhüttenstadt (acélgyárváros), az első teljesen tervezett város volt, amely az egykori Kelet-Németország szocialista kormánya alatt épült. A korábban 50 ezres lélekszámú városban ma már csak 24 ezren élnek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet